Régen nem írtam már, az esküvői előkészületek minden időmet lekötik. Pedig sok minden történt!
Szóval keltek kiskacsák az új gépben, 50 egynéhány tojásból, kettő, azaz 2 db kiskacsa lett. Ebből az egyik köldökös, el is pusztult másnapra, a másik is kelés gyenge, az arca bal oldala kissé be van horpadva és vak is azon az oldalon. Persze Ő megmaradt nekünk, pedig elvittük a szüleimhez vidékre, hogy ott odarakjuk a többi kiskacsa közé, de miután annyira ragaszkodott a Peti hangjához, hogy egy kétszintes házban megtalálta a páromat, ezért úgy döntöttünk hazahozzuk. Azóta itthon van, Zsemle lett a neve. Hogy miért, ezt Petitől kellene megkérdezni, miután a kacsa fekete-tarka.
Ha már a nevekről van szó! Még nem érkezett javaslat a kis kecske nevére, pedig bíztam benne hogy kapok valami jó ötletet. Szeretném újra megkérni olvasóimat, hogy nyugodtan írják le elképzeléseiket, nálunk sosem tudni melyik lesz a nyerő!
Pénteken megszülettek a kis nyuszik! Négyen vannak, nagyszerű egészségnek örvendenek, három belőlük ezüst, mint a mamai, egy pedig teknőc tarka, mint a papai. Ha kicsit nagyobbak lesznek és kibújnak az odúból lefényképezem őket.
Eladtam nótafát, az amandinát! Próbálom kicsit csökkenteni a létszámot itthon, már túl sok a jószág. Még szeretném eladni a sirálykapintyeket, a zebrapintyek egy részét és a világos hullámos papagáj párt. Remélem mielőbb sikerül, mert lassan el kell választani a kis amandinákat, és kell nekik a hely.
Egy kicsit a keltetőről: sorba mennek benne tönkre a tojások, most dobtam ki belőle 7 db törpekacsa tojást, Petinek megszakad a szíve. 84 db australorps tojásból 12 db kelt ki. Szinte szétvet a düh! 15 db libatojásból még 7 db van benne, de a jövőhéten kel kelniük. Kíváncsi vagyok mi lesz belőlük. Most a hőmérséklet jó, be lett állítva, de most a páratartalommal van gond.
Van nálunk egy nimfapapagáj, ami nem a mienk csak “megőrzésre” van itt. Minden reggel arra kelek, hogy két szólamban el füttyül magával! Ja és az ébresztőként felhangzó dallammal is. Katasztrófa madár!!!!
A következő börzéig kell csak kibírni, ott odaadjuk az új gazdájának (remélem)
Ebben a hónapban már két hétvégén is voltunk az állatokkal óvodában, iskolában állatsimogató gyanánt. A gyerekek nagyon élvezték! Az állatok is jól bírták, bár Bogyó kezd egyre szétesettebb lenni, ezt a vemhességére fogom. Már néha, ha jól figyelek lehet látni ahogy a kicsik rugdalóznak benne. A fiatal kis kecskét is bedobtuk, jól sikerült! Elég szelíd ahhoz, hogy lassan átvegye Bogyó helyét. Már nem sokat akarom mozgatni a kismamát, félek ártani fog neki. Ja és a kocsiban már nem férünk el ott, ahol azelőtt kényelmesen elvoltunk ketten bogyóval. A fiú nyuszi is nagyot alakított! Letettem a padra és egész nap ott maradt, meg sem mozdul. A gyerekek húzogatták a fülét, nyomkodták a szemét, de meg sem rezzent. Valaki meg is kérdezte Petit: -Mit csináltunk a nyúllal, hogy meg sem mozdul? Erre Peti: – Odacsavaroztuk!
Ennyire szelíd lett a nyuszi is.
Holnapra csinálok, és válogatok össze pár képet az állatokról, és az állat simogatáskoról. Addig is várom a javaslatokat!
Egy pár kecskusz házikusz név:
Ctrl C és Ctrl V
Agnes
Alfie Alfie
Allie Allie
Amber Borostyán
Amy Amy
Anabell Anabell
Angel Angyal
Angela Angela
Angel Blossom Angel Blossom
Angyali
Angie Angie
Apache Apache
Archie Archie
Asia Ázsia
Athena Athéné
Aurora Hajnal
Autumn Ősz
Awall Awall
Bailey Bailey
Baby Baba
Baby Girl Baby Girl
Baby Goat Baby Kecske
Bambi Bambi
Basil Bazsalikom
Beauty Szépség
Bell Harang
Benny Benny
Beryl Berill
Betty Betty
Big Mama Big Mama
Big Red Big Red
Billy Fütykösbot
Blackie
Blake Blake
Blanche Blanche
Blondie Blondie
Bocephus Bocephus
Bonnie Bonnie
Boomer Nagytestű hím kenguru
Boots Csizma
Brownie Manó
Brutus Brutus
Buddy Haver
Ceasar Caesar
Caramel Karamella
Cari Cari
Carmella Carmella
Chandra Chandra
Chester Chester
Cheyenne Cheyenne
Chief Fő
Chloe Chloe
Christie Christie
Cicily Cicily
Cinderella Hamupipőke
Cinnamon Fahéj
Cleo (Cleopatra) Cleo (Cleopatra)
Clover Lóhere
Cocoa Kakaó
Cookie Cookie
Cola Kóla
Comet Üstökös
Corona Napkorona
Cosmo Cosmo
Cotton Ball Cotton Ball
Crystal Kristály
Cygnus Cygnus
Daffodil (Daf) Nárcisz (DAF)
Daisy Százszorszép
Dakota Dakota
Dale JR (JR for short) Dale JR (JR rövid)
Dama Dama
Dana Dana
Danielle Danielle
Dante Dante
Delilah Delilah
Dinner Vacsora
Doc Doc
Doe Őzsuta
Donna Donna
Dory Lapos fenekű csónak
Dum Dum Dum Dum
Duncan Duncan
Dunkin’s Coffee & Cream (CC for short) Dunkin’s Coffee & Cream (CC rövid)
Eclipse Fogyatkozás
Edith Edith
Elisa Elisa
Endora Endora
Endymion Endymion
Erma Jane Erma Jane
Ezra Ezra
Faun Faun
Fawn Dörgölőzik
Febu Febu
Fernando Fernando
Flower Virág
Fern Páfrány
Frappaccino Frappaccino
Frito Pie Frito Pie
Gary Gary
Git-R-Done (Gitter) Git-R-Kész (Gitter)
Gladys Gladys
Gloria Gloria
Grace Kegyelem
Gypsy Cigány
Hailey Hailey
Haley Haley
Halle Halle
Heidi Heidi
Henry Henrik
Hercules Herkules
Holly Magyal
Hoover Porszívó
Hornless Hornless
Houdini Houdini
Hyacinth Jácint
Isabell Isabell
Isabelle Isabelle
Ivy Borostyán
Jackie Jackie
Jane Jane
Jasmine Jázmin
Jill Jill
Jimmy Feszítővas
Jodi Jodi
Joshua Joshua
Judge Judy (JJ for short) Judge Judy (JJ rövid)
Julius Julius
July Július
Kaytee Kaytee
Kelly Kelly
Lady Hölgy
Lil’ Billy Lil ‘Billy
Lily Liliom
Limo Limuzin
Little Harry Kis Harry
Lorraine Lorraine
Lottie Da Lottie Da
Lotus Lótusz
Lucky Szerencsés
Lybris Lybris
Lydia Lydia
Lynn Lynn
Nanna Nanna
Nova Nóva
Maggie Maggie
Mama Goat Kecske mama
Mandy Mandy
Marco Marco
Marisa or Marissa Marisa és Marissa
Marshall Marshall
Mary Mary
Maybell Maybell
Maycee Maycee
Maylee Maylee
Mc. Mc. Cormick Cormick
Mep EP-képviselő
Mercury Higany
Midnight Éjfél
Milkshake Turmix
Milky Tejes
Miracle Csoda
Mocha Mohaachát
Molly Molly
Montana Montana
Moose Jávorszarvas
Mr. Billy Mr. Billy
Nellie Nellie
Noelle Noelle
Olga Marie Olga Marie
Omega Omega
Oreo Oreo
Orion Orion
Osiris Ozirisz
Pansy Árvácska
Patches Tapasz
Paul Paul
Peaches Őszibarack
Penny Penny
Peony Babarózsa
Pepper Bors
Pepperoni Pepperoni
Pepsi Pepsi
Petticoat Alsószoknya
Petunia Petúnia
Pierre Pierre
Poppy Mák
Prancer Prancer
Precious Becses
Princess Hercegnő
Promise Ígéret
Psycho Psycho
Pumpkin Tök
Rack Kínoz
Ramses Ramses
Ramzy Ramzy
Remington Remington
Riley Riley
Ringo Ringo
Rocky Sziklás
Rodeo Rodeó
Rodney Rodney
Romeo Romeo
Rosa Rosa
Rose Rózsa
Rowdy Hangoskodó
Rusty Rozsdás
Sable Fekete
Sage Zsálya
Salem Salem
Samantha Samantha
Sammy Sammy
Sandy Homokos
Sassafras Szaszafrász
Seven Hét
Shack Kunyhó
Shadow Árnyék
Shaggy Bozontos
Sierra Hegylánc
Simon Simon
Skittles Teke
Skooter Skooter
Smokey Füstös
Smoky Füstös
Snickers Snickers
Snowball Hógolyó
Sonny Fiacskám
Snickers Snickers
Socks Zokni
Sophie Sophie
Spice Fűszer
Spirit Szellem
Spot Spot
Spunky Bátor
Squirt Spriccel
Starfire Csillagtűz
Stevie Stevie
Summer Nyár
Sunstar Sunstar
Surya Surya
Susie Susie
Swiper Swiper
Tabitha Tabitha
Tanya Tanya
Tasha Tasha
Tavia Tavia
Taz Taz
Tex Tex
Thunder Mennydörgés
Tinkerbelle Tinkerbelle
Tonya Tonya
Topaz Topáz
Trixie Trixie
Trouble Baj
Tullie Tullie
Twister Megbízhatatlan ember
Tyrone Tyrone
Valentine Bálint
Velvet Bársony
Veronica Veronika
Victoria Victoria
Violet Ibolya
Winter Tél
Wizzer Wizzer
Wonder Csoda
Yerba Yerba
Yo-Yo Yo-Yo
Zeus Zeusz
Zoe Zoe
Zuku Zuku
Zylonna Zylonna
http://exoticpets.about.com/cs/namelists/a/namesgoat.htm
Sorry